A világban látható folyamatokról véleményem szerint ez közmegegyezéssel megállapítható. Hogy mely szereplők a gonoszok és a jók, az már kevésbé jutna közös nevezőre. A nagyon elfogulatlan szemlélő még oda is eljuthat, hogy hiába vannak jók és gonoszok táborai, azon belül is vannak jók és gonoszok. Mondjuk, ehhez már nagy élettapasztalat és érettség kell.
Közhelyszámba megy az a mondás, hogy ha a gonosz ellen fel akarjuk venni a harcot, legjobban tesszük, ha magunkkal kezdjük. Ilyen messzire már nagyon kevesen jutnak el még gondolati úton sem, különben nem így nézne ki a világunk. Valóban a jó és a gonosz küzdelme zajlik, de sajnos nem olyan egyértelmű módon, hogy egyik oldalon állnak a gonoszok fekete zászlóval, a másikon a jók fehérrel, mindenki megkülönböztető jelzéssel. Vagy maguk öltötték fel azt, vagy mások akasztották rájuk. Tiszta frontvonalak, szabályok nincsenek, nem tudjuk ki van ellenünk, ki van mellettünk. Bármennyire is igyekeznek sokan felrajzolni ezeket a frontvonalakat és hadtesteket, hát ez nem jön össze. Kezdődik a besorolás, hogy ki jó, ki rossz. Ehhez egy ítéletet kell hozni valakiről, valakikről. Ne ítélkezzünk, mondja az Írás számos helyen. Jelen esetben hova vezet az ítélkezés? Elsősorban magunkat kell megítélni a mezek kiosztásánál. Nem hiszem, hogy sokan tolonganának a fekete mezért. Itt az első hiba. Még magam fölött sem célszerű ítélkezni, de ha mégis, hát az emberi hiba, márpedig ha nyúlok a fehér mezért, már bele is estem. Hogy mások mit akasztanak a hátamra, az az ő hibájuk, ítéletük. Rendben, beleestünk az első hibába, jöjjön a következő, ítéljük meg a másikat. Arról, hogy sem földi, sem égi jogosultságom és alapom sincsen meg erre, mert minimum az ártatlanság vélelme, mint emberi törvény figyelembe veendő, de az alaptalan elítélés pedig a rágalmazást meríti ki. Ez folyik vastag csövön. Mi következik még a sötétek elítéléséből, mint hibából? Minél feketébb mezt húzok rájuk, az annyiban hat vissza, hogy egyre világosabbnak látom magamon a fehér pólót. Logikus, amennyivel bűnösebbnek látom a másikat, mert nap, mint nap új ítéletet hozok, annyival inkább világosabbnak látom a magam mezét. Minél több bűnt ostorozok a világban, annál magasabbra jutok a szentek között. Vagy nem? A nagy bűnüldözésben és ítélkezésben egyre kevésbé vagyok érzékeny a magam és jónak vélt csapattársaim botlására. Ez eljuthat már a nevetségesség határára, mikor védem a napnál világosabb és bizonyított bűnöket és folyamatosan rágalmazom a másik oldalt.
Nem jó az ítélkezés a nyilvánvaló bűnök esetében sem, ha nincsen rá jogosultságunk, de azok leplezése, elkendőzése sem szép dolog. Ha minden tábor, ítélkező közösen tenné le az ítélkezés vélt jogosultságát és valóban a benne tomboló gonosszal szállna szembe, az valóban nagy és globális megtisztuláshoz vezethetne.
De miért is folyik a harc a jó és a gonosz között? Innen nézve, az Isten és az ördög között? Pedig úgy hírlik, hogy a gonoszt legyőzték, nem? Ebből azonban még automatikusan nem jön el az Isten országa. Isten országa közöttünk jön el, ha mindnyájan kitakarítjuk a rosszat magunkból. Ne körülöttünk akarjuk és ne másokból kitakarítani. De erősíthetjük magunkat és másokat abban, hogy Jézus növekedjék bennünk. Ő sokkal hatékonyabban takarítja el a gonoszt, mint mi magunk, főleg nélküle. Nekünk csak választani kell azt, hogy beengedjük életünkbe és megtisztítson. Saját erőből ez nem fog menni. Sem ítélőkészségünk (magunk és mások vonatkozásában), sem jogosultságunk nincsen, de még erőnk sem hozzá, hogy eséllyel szembeszálljunk a gonosszal a világban, de még magunkban sem nagyon.
Karácsony közeleg. Nem hívők már nem is tudják miről szól, hívők között is lehetnek olyanok, hogy már ismerjük a sztorit, persze, persze, örülünk, a megváltó világra jött, stb.. Egyszer ünnepeljük és hiába nagy ünnepünk az egyházban, mégis nehéz a közhely, megszokott kategóriába nem belesodródni, mint a nőnappal, anyák napjával, többiekkel. Pedig ez annyira alapvető fontosságú dolog a fent tárgyalt ügyben is, hogy hiszem-e a megváltó születését, eljövetelét és miképpen? Karácsonyi, betlehemes képeslapok hangulatában? Felhők közül, mennydörgés és villámlás keretében ábrázolt újbóli eljövetelét vizionálom? Vagy a kis Jézus megszületik-e az arra szintén méltatlan, istálló jellegű, számos tisztátalan és oktalan lényt hordozó lelkembe? Beengedem, behívom-e, szolgálok-e neki? Teszek érte, hogy bennem növekedjék, kiteljesedjék és felcseperedve ereje teljében újra eljöjjön? Ez nem szabad, hogy megszokás, közhely ünnep vagy inkább szürkeség legyen. Ezek ellenszere az, ha a fontos dolog, nem megszokott felületes tényező életemben, hanem alapvetés. Például az ima tesz arról, hogy ez ne egy évi egyszeri kellemes fahéj illatú élmény, de mindennapi ujjongásunk, erőnk, boldogságunk és reményünk legyen. Jézus beengedése, megszületése lelkünkben, nem karácsonyi alkalomra szól. Ez mindennapos döntés és annak eredménye élmény. Legyen!
2019. december
Be the First to Comment