Ábrahám Isten egyik legközelibb embere volt, mint a történet előzményeiből megtudhatjuk az Ószövetségben. Adódott egyszer azonban, hogy Isten el akarta pusztítani Szodomát, mert már annyira megelégelte a bűneit, jóllehet az egész világon számosat volt kénytelen végignézni. Ábrahám kérlelni próbálta, pedig a település valóban egészen kimagaslóan teljesített ezen a téren. A következőkkel próbálta Istent megengesztelni. Uram, Te igazságos és könyörületes vagy, bizonyosan nem akarnád az igazak vesztét. Márpedig, lehet, hogy akár ötven ilyen is elpusztulna csapásod alatt. Isten megfontolta szavait és azt ígérte, ha lesz legalább ötven igaz a bűnösök között, akkor megkíméli a várost. Ábrahám erre felbuzdult, no, meg a kockázatot is tovább akarta csökkenteni, több lépcsőben. Igen, ám, de ha csak negyvenöt igaz van köztük, akkor azok is méltatlanul pusztulnak el! Jó, ha csak negyvenöt igazat találok köztük, nem bánok el velük. Ábrahám egészen tízig jutott az alkudozásban.
Emberekkel beszélgetve tapasztalom, no meg a világhálón, napjainkban az ítélkezés nagyon elharapózott. Boldog, boldogtalan, balga és bölcs egyaránt ítélkezik, jóllehet, Isten ezt nem nézi jó szemmel, hiszen az ítélethez csak neki van joga, mivel Ő az, aki egyetlen mindent látó és igazságos a világon. Egy bűnös városnak, közösségnek csupán tíz igaz ember miatt megkegyelmezett volna, ám mi emberek, egyetlen bűnös vagy annak vélt ember miatt képesek vagyunk egész tömegeket elítélni. De nem csak közösségekre áll a dolog, de egyénekre és nagyjából mindenre anyagi környezetünkben. Ugyanis a jólét terméke, hogy csak a tökéletest, a száz százalékost fogadjuk el, ami „hibás” azt elvetjük. Különösképpen, ha eredetileg hibátlannak tartottuk. Olyan dühvel hajítjuk el, mintha a csalódás jobban fájna, mint a hiba.
Sokan csak hibátlan embereket tudnak becsülni, értékelni, szeretni. Ebből aztán súlyos problémák származnak. Tökéletes embereket csak igen felületes ismeretség alapján lelhetünk. Vannak is fellángolások, hogy no, végre, ő egy igaz ember, akiben bízni lehet, akire támaszkodni lehet, akit szeretni lehet! Idővel és főleg, ha kapcsolatunk nem csak a közös meccsnézés és poharazgatás szintjén áll meg, hanem időben hosszasabb és esetleg el is mélyül, akkor bizony jönnek a rejtett vagy kevésbé rejtett hibák. Ilyenkor felfüggesztjük a kapcsolatot, szakítunk, válunk, attól függően, milyen mélyre merészkedtünk a másik megismerésében.
Ilyenkor már látótávolságban lehet is az, aki még hibátlannak látszik. Emberi kapcsolatainkban mennyi bűnt, hibát kell felmutatni, hogy elítéljük vagy legalábbis elvessük? Egyet, ötöt, tízet? De mondhatnám ezt ezernyi dologra, országra, településre, munkahelyre, focicsapatra, hogy tovább ne is folytassam. Aki már sokat élt, az már olyat is láthatott, hogy az eltaszított emberek, munkahelyek, hazák után a többi más lesz, de idővel az sem állja ki a próbát, sőt, nem ritkán az is kiderülhet, hogy volt ennél már jobb. A jobb gyakran nem azért jobb, mert ténylegesen kevesebb hibával terhelt volt, hanem raktunk bele már annyi munkát, hogy jobb legyen, vagy a haladók esetén, hogy jobban el tudják viselni a hibáit, hogy a jó dolgok azért megmaradjanak, sőt, fejlődjenek a másikban.
A világot nem készen kapjuk jónak, hibátlannak. A világban egyetlen egy dolog van, ami és aki tökéletes, amiben és akiben nem csalódhatunk és ha esetleg csalódunk, az nem benne lesz, hanem saját magunkban. Persze, ha lehet választani, inkább a másikban csalódunk, mint magunkban. Hogy lehet ez? Miért, ha emberi konfliktus van, ki az, aki először magában keresi a hibát? Nyilván a másikban és ezért a másikban fog csalódni, hogy nem olyan tökéletes, magamtól pedig megspórolnám ezt a csalódást keltő felismerést, hogy én okoztam a békétlenséget.
2026. július
Be the First to Comment