Ha végignézünk az emberiség írott történelmén, szomorúan kell megállapítsuk, hogy a jóléttel vagy az éppen csak kicsit jobb léttel nem tudunk együtt élni úgy, ahogy kellene. Nem, hogy kellene vagy érdemes lenne, de egyenesen lerombolói vagyunk mindannak a jónak, amit kapunk, talán már csak azzal is, hogy magunk erejének és tehetségének tulajdonítunk minden ilyet. Ezért kutatják a letűnt dicsőséges korok tanulmányozói azok bukásának okát, többnyire külső körülményekben. Milyen emberi is ez, a sikereinket magunknak tulajdonítjuk, a bukásainkért persze a külvilágot okoljuk!
A társadalmak felívelő szakaszát mindig ott látjuk, mikor hatalmas pompában éltek, kastélyokat, várakat építettek, technikai, tudományos csúcsteljesítményeket mutattak be és büszkén igázták le a rájuk bízott teremtett világot. A fényűzésben becsvágyóan igyekeznek mindig felmúlni a korábbi, hivalkodó korszakokat. Az igazi szárnyalást pedig ott vélik megtalálni, mikor az ember magára rántja a „felvilágosult” szabadságot, mint egy háromajtós szekrényt és levetkőzi magáról az avult, ósdi, vallásos béklyókat.
A háborúkban, éhínségben, járványokban senki nem keresi és kutatja a jólétet, a boldogságot. Senki nem keresi a követendő példát abban, mikor az emberiség csúszva, mászva könyörög a pályán maradásért.
Isten nagyon közel van a bűnbánó, szenvedését tiszta szívvel hordozó emberhez. Nem azért, mert örömét leli benne, hanem sajnos, többnyire ebben az állapotban engedjük Őt magunkhoz. Fészekből kihullott fiókák vagyunk ilyenkor, akik remegve simulunk bele a gondoskodó tenyér melegébe, de ha kinőnek a tollaink, már büszkén, kevélyen röppenünk fel, hálátlanul vissza sem nézünk.
A 2013-as árvíz volt számomra az első ilyen nagy csapás, mikor megtapasztaltam, mennyire jót tesz az embernek a válsághelyzet. Legalábbis a többségnek. Voltak akkor is, akik inkább a kerítésüket festegették a biztonságos magaslaton, de messziről is jöttek sokan, akik átérezték a helyzetet. Az összefogás egyik legszebb emléke, amit megosztottam egy most hozzánk látogatott celeb politikussal. Annak idején tett valaki egy gúnyos, politikai megjegyzést a lapátolók között. A többiek megálltak egy pillanatra, ránéztek szomorúan és folytatták a munkájukat egy szó nélkül. A „rendbontó” pedig azonnal megértette a pillanat követelményét, méltóságát és szó nélkül folytatta a homokozást. Méltatlan talán, hogy pont egy ilyen maradt meg ilyen élesen, de mutatta, hogy az emberek többsége képes roppant józanul viselkedni a terhelés alatt és az összefogás mindent meghaladó ereje támad fel. Olyan szellemi magaslatok emelkednek ki, amit békeidőben nem tapasztalhatunk meg, mert akkor inkább a szerzéssel, vágyainkkal és félelmeinkkel vagy éppen előítéleteinkkel vagyunk elfoglalva.
A Covid idején hasonlóképp esett. Láttam olyat a kerékpárúton, amit egyébként szinte soha. Családok sétáltak hétköznap, napközben, anyát a lányával, fiút a nagyapjával. Öröm volt elfutni mellettük. A hegyekben lépten, nyomon bogdányi családok bolyongtak békét, derűt árasztva jobban örvendezve a szembe jövőknek, mint valaha. Hálát tudtak adni a puszta létért, egészségért és azért, hogy szeretteiket maguk mellett tudhatják, de még az ismerősökért is, akikkel összeakadtak a járvány bolyongásban.
Az idei árvízben is boldogságot találtunk abban, ha ismerősöket üdvözölhettünk a homokhegy tövében vagy a gépjármű platókon, de lelkendeztünk az idegenekért, akik az ország másik végéből jöttek nagy szeretettel. Azt mondanám, hogy a segítségben gyakran látunk „visszaesőket”, mert ők tudják, jót tenni másokkal milyen jó, nincs az a gazdagság, jó sors, ami nagyobb örömmel tud eltölteni, mint az „áldozatok” tekintete vagy éppen süteménye.
A szeretetben felfokozott hangulatban pillanatok alatt szövődtek barátságok falunkbeliekkel és idegenekkel. Nincs az a falunap és utcabál, amely ennyire össze tudna hozni ismerősöket és ismeretleneket.
Megköveznek azért, ha azt mondom, adjunk hálát Istennek, ha 5-10 évente megengedi nekünk ezeket a helyzeteket? Aki ismeri Őt valamelyest, az tud ilyenekért is hálálkodni, meg tudja köszönni a jót és rosszat egyaránt, mert tudja, mindkettő a javunkra válik, ha képesek vagyunk ezen ajándékokat kicsomagolni. De talán van, aki ezekben a helyzetekben ismeri meg Őt, mint az esendő emberben mélyen rejlő jót?
2024. október
Be the First to Comment