Azok vagyunk, amit (t)eszünk

Jó ideje mocorog ez a mondás valahol hátul a gondolataim között, ami azt fedi,
hogy táplálkozásunk, nem teljesen érthetetlen módon, de jelentősen meghatározza
testünk összetételét, működését, életünk minőségét és akár gondolati világunkat.
A mondás több irányból értelmezhető. Táplálékforrásaink jellegének megválasztása
egy alapvető döntés. Ez jön a neveltetésünkből, ízlésünkből, esetleg akár élettani igényeinkből. Erre épülnek különféle tudati elemek, egészségmegőrzés,diéták ezernyi változata, fogyókúrák. Hasznos vagy épp haszontalan, tudományos vagy áltudományos ismeretek, hiedelmek befolyásolnak ebben. A választás történhet tömegtermelésből, ismeretlen eredetű és útvonalú termékekből kizárólag ár alapján. Vagy élvezhetnek előnyt speciális termesztési módokból, mint organikus, bio és egyéb irányzatokból származó termékek. További kultikus elemek rakódhatnak az alapanyag megválasztására. Saját termelésű, hazai vagy helyi termék,
ismert származással, körülményekkel fémjelezve olyan többletértékeket képviselnek,
amelyek elég nehezen megfoghatóak. Nálam például kitüntetett szerepe van a saját termelésű, vagy ismert, hiteles, megbízható és kedvelt emberek által előállított élelmiszernek. Utóbbi időkben egyre többen ismerik fel ezt a különlegességet és választják az ismeretlen eredetű, „világpiacról” származó áruk helyett azt, amire rálátása, bizalma, közvetlen tapasztalása van, még ha nem is maga működött közre a termelési folyamatban. Sokat járok mezőgazdasági termelők között és gyakran találkozom olyan elhivatottsággal, amivel igyekeznek a legtökéletesebb, legélvezetesebb és egyben legjövedelmezőbb élelmiszert előállítani. Szerencsére, legalább a borászok ilyen tevékenysége jut egyre szélesebb ismertségre, de higgyék el nekem, hogy a többi agráros szakma sem nélkülözi a romantikát, elhivatottságot, szakmaiságot és töménytelen munkát, kockázatot.
Ennyit a táplálkozásunk forrásairól anyagi és nem jelentéktelen szellemi szempontból.
Akkor jön az ételek elkészítése, tálalása. Igényességén nem kevesebb múlik, mint hogy mekkora élvezetet, örömöt találunk az étkezésben. Ennek nem csak az örömszerzés a jelentősége, hanem a jóllakottság érzetének az elérése, ami korunk mozgásszegény és túlsúlyos egészségügyi problémái között nem mellékes dolog. Nagyon meglepődnénk, ha kipróbálnánk, hogy egy megfelelően elkészített, vizuális és ízlelési élvezeteket nyújtó étel jobban laktat, mint a parizer és olcsó kenyér kombináció? Ennek hatása a testsúlyunkra és egészségi állapotunkra eléggé drámai. Nem egyszer döbbentem meg a francia konyha szemfényvesztésén, mikor hatalmas tányérokon igen apró kupac, viszont roppant változatos összetételű és vizuális élményt is nyújtó fogásokkal mennyire jól lehetett lakni, miközben beltartalmilag talán szinte semmit nem tartalmazott, ami hizlalni tudna.
A tudatos táplálkozás, életmód, természetesen figyelmet, energiát, időt és munkát
igényel. Mellőzhetjük ezeket, de akkor ne csodálkozzunk, ha idejekorán lerobbanunk
testileg, lelkileg.
Itt jön a zárójeles rész. Nem csak azok vagyunk, amit eszünk, hanem amit teszünk. Sőt, talán ez még meghatározóbb. Vannak, akik ostobaságnak tartják az időmérleg készítését. Ez a technika a vállalat- ill. munkaszervezés tanulmányaimból jött talán emlékeim szerint, azonban legalább annyira nem haszontalan, mint a pénzügyeink, kiadásaink, bevételeink mérlegének vezetése és rendszeres vizsgálata. Ez utóbbi talán könnyebben belátható, hogy ha kiadásainkat elemezzük,
rájöhetünk, hol folyik el a pénzünk, mire figyelve tudjuk hatékonyabban beosztani gazdasági erőinket. Talán nem nehéz elfogadni azt a tételt sem, hogy amivel mindennapjaink drága idejét töltjük, azok a tevékenységek lesznek meghatározóak életünk pillanatnyi és jövőbeli folyamát illetően. Aki ötéves korától napi egy órát zongorázik, lehet, hogy világhírű zongoraművész lesz, ha valaki napi egy órát olvas, az bölcsész lesz vagy tudós, ha valaki egy órát a madarakat figyeli meg néhány éven át, az ornitológus lesz, aki naponta fél-egy órát fut, kocog, az néhány év múlva maratoni távot futhat le. Negatív irányban is lehet gondolkozni, ha valaki rendszeresen tölti idejét haszontalan, káros tevékenységekkel, élvezetekkel, annak is lesz
következménye. Már írtam arról is, mekkora jelentősége, miből, mennyit, milyen információkat, élvezeteket, szenvedélyeket engedünk be az életünkbe. Akit a pénz mozgat, a szerzés, annak élete viseli ennek lenyomatát. Elveszti emberi kapcsolatait, szeretteit, örömeit. Anyagiakban gyarapodhat egy ideig, de boldogságában, emberségében, szeretetben egyre szegényebb lesz. Akit az adakozás, jótékonykodás foglalkoztat, azt egyre több kegyelem, szeretetet ér el. Aki Istennek nem szentel időt sem napjaiban, sem heteiben, hónapjaiban az a sötétségbe kerül. Aki akár csak perceket szentel naponta neki, az gyarapszik lelkiekben, boldogságban, vigaszban és rálátást nyer egy olyan világra, ami rengeteget nyújt az élet minden területén.
Életem során megéltem, hogy felpislákolt számomra a fény. Ahelyett, hogy megragadtam,
követtem volna, elengedtem. Elveszett észrevétlenül, még a hiánya, még a sötétség sem tűnt fel. Csupán azért, mert az aktuális mindennapi teendők, gondok vették el az időmet illetve engedtem, hogy elvegyék. Olyasmi ez, mint a bélyeggyűjtés, horgászat, egyebek, amelyek idejükben kitöltötték a tudatomat, mégis, hanyagolván, szinte eltűntek az életemből.
Közhelyszámba megy, hogy arra van időnk, amire akarjuk. Tehát, nem jó kifogás az időhiányra hivatkozás. Főleg azért, mert előre nem láthatjuk, hogy különböző időtöltéseink milyen kölcsönhatásban állnak egymással, egész életünkkel. Mikor elkezdtem futni, az egészségmegőrzés értékelődött fel szorult helyzetemben annyira, hogy végre időt szántam rá. Betegségemnek köszönhetek egy új életet fizikálisan és mentálisan. Ilyesmire mindig úgy gondoltam, mint olyan emberek időtöltése, akik hasznos célt nem tudtak találni. Sokan talán ezt ma is így gondolják. Beszerveztem a futást az életembe kellemesen „kötelező” jelleggel, mint a fürdést, fogmosást, alvást, amelyek nélkülözhetetlenek a munkaerőnk, életenergiáink
fenntartásában. Megdöbbenésemre azonban hamarosan azt tapasztaltam, nem időt veszítek, hanem ellenkezőleg, roppant értékes időt nyertem. Magammal és Istennel foglalkozhatok ezalatt. Ez bizonyosan folytatható egy templomba beülve vagy a vízparton meditálva, imádkozva. Akár kórházi ágyon fekve, de nekem ez a lehetőség és élethelyzet adatott.
Istennel való foglalatosság is olyan, mint bármi egyéb irány, ígéretes út az életünkben.
Annyit nyújt, amennyit törődünk vele.

2016. június