Csak az marad meg...

Nem újdonság, hogy a világban az emberiség megjelenése óta a jó és a rossz küzdelme folyik. Sokan tudni vélik, hogy melyik mezben van a gonosz és melyikben játszik a jó. Sőt, abban is biztosak, hogy maguk melyik csapatban fociznak.  Azonban gyakran találkozunk azzal, hogy mást és mást látunk jónak és rossznak, ezért talán mégsem olyan egyszerű a dolog.

Egész életemben a világban uralkodó törvényszerűségeket, mechanizmusokat, szerkezeteket és mintázatokat kutattam. Utóbbi években ezt úgy fogalmaztam már meg, hogy a világban uralkodó rendet próbálom megismerni. Apró részletekben is megláthatja az ember, milyen fantasztikus harmónia és rendezettség van a világban. Sőt, ahol látszólag óriási káosz van, még ott is vannak törvényszerűségek. Egy homokozó vödör tartalmát sem tudjuk úgy kiborítani, hogy értő szemmel ne csodálkoznánk rá valami rendezettségre. Még a véletlenben is vannak törvényszerűségek, mégpedig annyira szilárdan, amitől akár alapozni is lehet rájuk.

Mit gondolunk a rend és rendezetlenség, a jó és rossz fogalmak kapcsolatáról? Az emberi, egyéni és közösségi működésekben is felismerheti a szemlélődő a rendet és a rendezetlenséget. Kiboríthatom a vödröt csak azért, hogy rendetlenséget csináljak, de rend lesz belőle. Pl. úgy, hogy édesanyánk ad egy fülest és feltakaríttatja velünk. A világban akarva, akaratlanul lehetünk kiváltó tényezői a rendezetlenségnek, de ne aggódjunk, a rend felé halad minden, még ha bele is nyomorodunk. A rendezetlenséget lehet erőltetni, de nagy energiákat igényel, nem fenntartható és nem lesz belőle béke és boldogság. A rendezetlenség, aránytalanságok, a következetlenségek, az ellentmondások, az anarchia (mondjuk ki bátran, igazságtalanságok és bűnök) nem a béke és a boldogság előmozdítói. Az anarchia nem ismeri el a rendet, az igazságokat (pontosabban minden igazságnak és áligazságnak egyenlő jogokat követel, ellentétes állításokat is képes igazságnak kijelenteni) és a bűnöket, ezáltal felmenti a bűnt, miközben igaz dolgokat a sárba ránt le, hiszen az anarchia lényege, hogy a következetesség nehezen érhető tetten, különben magát is megtagadná. Roppant érdekes sejtés, hogy az igazságok összessége a rendbe simul, ezért közöttük harmónia van, míg a hamisságok halmazából ez hiányzik.

A mai világban a rendezetlenség felé dolgozik rengeteg erő. Miért is? A jólét megengedheti magának azt a luxust, hogy a rendezettség ellen működjünk, mert van rá erőforrásunk és (még) el tudjuk hordozni a következményeit. Igaz, sok szenvedéssel, békétlenséggel és boldogtalansággal jár. Ahol nincsenek erőforrások, nem tudunk energiát vinni a rendszerbe, ott óhatatlanul a rendezettség áll elő. Ha csodálatosan szabályos hópelyheket egy fazékban összegyűjtve felforralunk, eltűnik a rendezettség, de mihelyst elillan az energia a rendszerből, megfagy és ismét jégkristályokat fogunk látni.

A jóléti társadalmak megengedhetik maguknak, hogy az alapvető értékekről, mint a rend alappilléreiről és magáról a rendről elterelődjön a figyelmük. Úgy gondolják, hogy nagyon kifinomultak, mert korábban számon nem tartott, akkor lényegtelen dolgokra is kiterjed figyelmük és gondoskodni akarnak róluk. Ezekről egyébként legtöbbször magának a világnak a rendje gondoskodik, ha mi nem lennénk rendetlenek, maguktól működnének. Ez szép dolog, csak az a probléma, hogy a „fejlett”, lelkileg messze nem szegény társadalmak elmebéli kapacitása nem növekedett, inkább szűkült a jólétből fakadóan, ezért ezek a kifinomult részletkérdések kiszorították a tudatunkból az életbevágó dolgokat. Ezzel végképp felborult a rend, amihez akkor van esélyünk visszatérni, ha felégettük azokat az erőforrásainkat, amelyek kilendítettek a rend állapotából. Ha a házat nem beton alapra, hanem csicsás, aranyozott márványlapokra építjük, össze fog dőlni és ismét a csúnya betonhoz nyúlunk. Ha túléljük.

De miért is csodálkozunk? A zsidók Egyiptomból való vándorlásuk során sok csodát megtapasztaltak, melyek nélkül életben sem maradhattak volna, mégis rendre elterelődött a figyelmük a legfontosabbról, mihelyst nem a napi életben maradás volt a tét. Sőt, legfontosabb dolgaikról megfeledkezve másban látták a kockázatot. Mi is olyan ügyekért aggódunk, amelyek akár kukába is kerülhetnének, de alapvető, legfontosabb dolgaink miatt nem fáj a fejünk, legfeljebb, ha már elvesztettük őket.

A modern embernek legnagyobb csapdája, hogy minden is fontos neki, minden miatt is aggódik, de az igazi veszélyeket nem látja. A segítő szakmák is elbagatellizálják ezt a kérdést, inkább gyógyszert írnak fel, mint hogy elmagyaráznák, mi is az, amiből éppen kimarad, lemarad a szenvedő és mi az igazi veszteség és igazi halál.

A rendnek része vagyunk, abba igyekszünk simulni vagy a rendezetlenség okozói és egyben áldozatai is vagyunk? Van ennek jelentősége? A világban mindig van választásunk.

A rend látszólagos korlátokat jelent. Kötött pályát, kereteket, szabályokat. A szabadságra vágyó ember a tékozló fiú. Kitör a keretekből, a rendből, szabadság- és kalandvágya miatt, de nem utolsósorban, kevélységből lép olyan útra, melyre az hajtja, hogy ő különb, ő többet érdemel, neki többet kell kihozni életéből, mint másoknak. Egyéni sikerét gondolja győzelemnek.

A valóságban az igazi győztesek, akik magukat győzik le és válnak a rendnek részévé, képviselőjévé, hírnökévé és teremtőjévé. Mindezt úgy, hogy viselkedésükkel engedik a rendet érvényesülni a világban és kristályosodási csomópontokká tudnak válni.

Áldottak a világ rendjét látók, de igazából akkor boldogulnak csak, ha semmi másra nem figyelnek. Tíz körömmel kapaszkodnak bele és csak reá figyelnek. Sem csábítás, sem fenyegetés, sem különlegesség, érdekesség nem tereli el figyelmüket. Nem arról van szó, hogy mindent söpörjünk a szőnyeg alá. De mindent vessünk össze az általunk megtapasztalt, kutatott renddel és így helyezzük el méltó helyére. A rendbe.

Ha kezünkben van egy iránytű, a rendnek a sejtése, akkor a terepviszonyok függvényében haladhatunk bármerre, kitarthatunk a rend felé vezető úton, bárhova is vet a sorsunk hát- vagy éppen ellenszelünk van.

Sokat foglalkoztam régebben is az általunk befogadott információ szűrésével, kezelésével. Akinek erre nincsen stratégiája, annak nagyjából általában sincs stratégiája, hiszen csak a külső behatások fogják meghatározni gondolatvilágát és ebből kifolyólag tetteit és haladását.

Garantálja-e az iránytű, hogy mindig az élet napos oldalán járjunk? Egyáltalán nem, sőt! Talán több pofont kapunk, mint akik sodródnak az információözönnel. A patakban álló sziklának sokkal többet kell kiállnia, mint egy tetején úszó falevélnek. Ez napjainkban különösen fontos, mert az információkat nem tárgyilagos formában kapjuk, hanem szándékosan érzelmi csomagolásban. Vágyakat vagy éppen félelmeket akarnak kelteni. Ezért nagy a hatásuk, mivel az emberek többsége érzelmi alapon dönt, nem is gondolkodik azon, hogy számára és általában mit is jelent az a hír. Ha azt hallják, hogy egy a milliárdhoz az esélye egy kisbolygó Földhöz való csapódásának, máris nekilátnak földalatti bunkereket építeni, mintha a világ végét megúszhatnák ezen a módon. Nem is merül fel olyan stratégia, amivel nem testünk és életszükségleteink bebiztosításával kerüljük el a világ végével esélyes egyéni vesztünket, de miként lehet meghalni veszteség nélkül.

A mai világban csak az marad meg, aki nem sodródik el a rendezetlenséggel és kapálózásával nem kelt további örvényeket. A világ háborút indít a béke reményében, mivel nem ismeri a rendet, de az azt ismerők békét lelnek még a háborúban is.

A mai világ olyan, mint egy hadsereg, amelynek csak harcoló alakulatai vannak. Reménytelenül összeomlanak, elporladnak, mivel csak a harc, a hódítás a cél, de nem képesek még egy szatyor lisztet sem megtartani, saját puszta létükről gondoskodni. Üldözik azokat, akik a fenntartásra, megőrzésre, különösen a rend megtartására törekednek és abban állnak helyt. Ráadásul, minél inkább apad a támadó erők ereje, annál több védőjátékost cserélnek le a pályáról, míg végül a kapus helyét is csatár veszi át és kapnak ezért az utolsó pecekben még három gólt.

Jó, rendben, akkor mondjunk le a reményről is ilyen szörnyű világban? Véletlenül sem! Reményünk az örök rend, mely mindenkinek és mindenhol elérhető és befogadó. Minden egyes embernek van pusztán a választásával lehetősége, hogy a rendet kutatja, választja és követi. Ehhez nem kell pénz, hadsereg, erős gazdaság, semmilyen külső feltétel. Egyetlen dolog kell hozzá, a felismerés, hogy a rend részének lenni jelenti a megérkezést és a rendbe halálunk pillanatában is van esélyünk belépni, hogy békét és boldogságot nyerjünk el. Ki hal meg boldogabban, aki egész életében a túlélésért küzd és űzött vadként tölt 100 évet, mely végén görcsösen kapaszkodva meddő életébe távozik vagy belépve a rendbe boldogan fogadja annak az áldásait, a boldogságot és a békességet, a harmóniát? A rend mindenhonnan elérhető, miként a legvadabb vizeken is bármikor irányba állíthatjuk a csónakunkat, ha tudjuk az irányt.

Sokakat riaszt és botránkoztat a rendezetlenség, ami nem nagy csoda, hiszen úgy vagyunk teremtve, hogy vágyunk a békére, a rendre, a harmóniára és a boldogságra. Mégis elkövetik azt a hibát, hogy harcba szállnak a rendezetlenség ellen, miközben maga a botránkozás is már elegendő arra, hogy kiszakítson a rendből. Nincs más dolgunk és küldetésünk, mint beállni a rendbe, részévé válni és ott kitartani. Ennél jobbat, nagyobbat, hatásosabbat nem tudunk tenni sem magunkért, sem másokért, hogy a világban lévő rendjéhez hozzáférjenek.

2024. május