Számunkra teljesen semleges, de akár kellemes információk tömege is roppant megterhelő lehet. Bizonyára volt már részük vetítős vagy fénykép lapozgatós úti élménybeszámolóban. Egy darabig szórakoztató, érdekes és szép is lehet, de azután eljön egy pont, amikor elfog az idegesség, már egyre kevésbé tudunk jó arcot vágni a százezredik képhez. Ha nem szabadulunk, akkor már szinte fizikai rosszullét kerülget. Hát ennyit az információs túlcsordulásról. Mi a helyet, ha nem annyira kellemes hírözön önt el? A minket záporozó üzenetek bár igen szélsőségesek lehetnek, mégis kelthetnek hasonló hatást. Ha csinálnánk statisztikákat, akkor kiderülne, hogy a hírek java roppant fenyegető, ijesztő, még címszavakban is. Érinthetnek személyesen vagy általában az egész világot fenyegetőek, lehetnek egészséget, pénzügyi helyzetet vagy bármit érintő ijesztgetések. Ha a jóból is megárt a sok, hát ebből pláne. De azért vannak kecsegtető hírek is, nem? Igen, a csalogató hírek, amelyek felhívják a figyelmet, hogy eddig még mi hiányzott a boldogságunkhoz. Rádöbbenünk, hogy mennyi minden hiányzik még, ami pedig mily nagyszerű lenne. Ezeknek egy darabig örülünk, majd ezek is elérik azt a pontot, amikor már inkább szorongani kezdünk, hogy ennyi jó már bele sem fér az életünkbe, megszerzésük pedig lehetőségeinkbe. Ettől ismét kétségbeesünk, hogy lemaradunk valamiről. Bizonyosan voltak már olyan helyzetben, amikor például párhuzamos, nagyon ígéretes programok között nem tudtak választani. Mindenképpen vesztes helyzet, mert bármelyikre is esik a választás, a veszteség, lemaradás élménye ott lesz. De ne feledjük a munkahelyünket, ahol szintén hasonló jellegű hírözönnel birkózunk minden nap.
Mi férhet még a gondolataink közé ilyen viszonyok között? Ha támad egy kis csönd, lélegzetvételnyi idő, akkor bizony nem feltétlenül kellemes gondolatok töltenek el, mert igazából nem is tudjuk, mihez kezdjük ezzel a „holt” idővel. Ilyenkor ezt sokan igyekeznek betömködni háttérzenével, szórakozással, mindegy mivel, csak zörögjön és ne engedjen semmilyen gondolatot beszűrődni a tudatunkba, mert az nem tűnik gyakran jó dolognak. Elszokunk, elvadulunk magunktól, idegenek leszünk magunknak. Lehetünk így a magunk urai? Lehet, hogy ez a cél? A céltalanul, szinte tudat nélkül a félelmek és felkorbácsolt vágyak között hánykolódó ártatlanokat vajon mi vezeti és hova? Korszerű életmód és lélekturkász módszer a tudatunk kiüresítése, pihentetése valamilyen meditációs vagy relaxációs technikával. Bizony, valóban egészségvédő lehet, ha akár percekre sikerül kiszakadni életünk horrorfilmjéből.
Az ember esendő, nem nagyon képes talpán maradni az ilyen világban. Mibe kapaszkodhat? Magába? Hiszen fél és menekül szinte magától. A másik emberbe? Gyakori helyzet, de hát a másik ember is hasonlóképpen zaklatott. Két, még magától is félő ember vajon milyen kapaszkodót nyújthat egymásnak? Együtt menekülnek egymás és maguk elől.
Miben tud megpihenni az ember, mi lehet támasza a sok őrjítő üzenet között? Ebben a zaklatott világban, ahol embertársaink is hasonlóképpen ingatagok, idegesek, vajon mit tudnak adni nekünk?
Az emberek megbízhatatlanok olyan szempontból, hogy megpihenhessünk, megkönnyebbülhessünk mellettük, mert például ők is éppen ezer sebből véreznek, inkább ránk szorulnak, még rendesen szeretni sem tudnak zaklatott vagy szorult helyzetükben. Vagy keressünk kellemes élethelyzeteket? Azt is rendre mindig megzavarja valami vagy valaki. Egyre bonyolultabb és nehezebben elérhető feltételrendszer kell megnyugvásunkhoz, kikapcsolódásunkhoz.
Hol és kinél nyerhetünk nyugalmat, szeretetet? Olyan szeretetet, amit esetleg még a szüleink sem tudtak nyújtani, mert ők is a saját bajaikkal voltak elfoglalva, akadályoztatva voltak, ők sem találták ki a gondolatainkat és ők sem feltétlenül tudták, hogy nekünk mi lesz a jó. Bármennyire is szeretnek, szerettek, ezek az akadályok mindig megzavarják a szeretettség élményét. Ki az, aki mindig elérhető, mindig megszólítható, sosem távolodik el tőlünk, hacsak nem mi távolodunk el tőle? Ki az, aki jobban ismer minket, mint mi magunk? Ki az, aki minden gondolatunkat, vágyunkat, bajunkat, hibáinkat ismeri? És ki az, aki mindig és feltétel nélkül szeret és erre mindig lehet számítani? Ki volna az, aki mindig és újra hajlandó megbocsátani és bármennyire is eltávolodunk, boldogan visszavár és visszafogad? Ki az, aki minden bajunkra vigaszt és gyógyítást nyújt? Ki az, aki összekuszálódott életünkben olyan tanácsot ad, ami minket boldogulásunkra eligazít? Ki lenne az, aki kéréseinket, vágyainkat számon tartja, de azt adja akár ellenünkre is, ami nekünk a legjobb? És ki az, aki a sok hányattatás, vergődés, boldogtalanság után a végső visszatérésünknél is vár?
2020.augusztus
Be the First to Comment