Keresztút

A húsvéti ünnepkör és benne a keresztút a kereszténység egyik kiemelkedő szimbóluma. Korunk embere egyre kevesebbet foglalkozik ezzel az évről évre megelevenedő jelképpel. Ha egyáltalán túllát a ma már locsolkodásra (jó esetben), nyuszira, piros tojásra szűkülő hosszú hétvégés ünnepen, csupán Jézus szenvedés történetét látja, megértve, hogy a keresztények tiszteletből megemlékeznek erről minden évben.
Lehet így is látni, de így nem érvényesül az üzenet. A keresztút, akár csak az evangéliumok, nem érdekes, tanulságos történetként működik, hanem akkor elevenedik meg és hat, ha beengedjük a saját, mindennapi életünkbe.
Olykor egy történetnek több szereplőjét is eljátszhatjuk képzeletben, hiszen bizonyos kor után alig marad olyan szereposztás, amibe, ha őszintén nézünk végig életünkön, ne illenénk bele. Még a gyermekek is rengeteg szerepben megfordulnak, még a legrövidebb élet is oszt olyan szerepeket, amelyeket fellelhetünk az evangéliumokban. A keresztút talán az egyik legmegrázóbb ilyen történet, nem csak azért, mert Jézus megdicsőülésének leírása, de számunkra is talán a legfontosabb és leggazdagabb üzeneteket hordozza. A felületes szemlélő nyilván már ott elakad, hogy egy ilyen kudarctörténet, hogyan lehet megdicsőülés? A mai ember a megdicsőülést az anyagi, világi sikerekben, győzelmekben éli meg. Aki nem a csúcson van (vagy nem hiszi magát ott), az mind lúzer.
Érdekes módon, a sikeresnek mondható vagy annak tartott emberek is idővel elgondolkoznak, hogy mindent elértek, mindenük megvan, amit a világ elvárt tőlük, mégsem boldogok. Hosszas tanakodás után eljuthatnak oda, hogy felismerjék, nem a helyükön, nem a szerepükben vannak. Ilyenkor, ha elég mély a lelki válságuk és elég nagy a bátorságuk, akkor jelentős fordulatot hajtanak végre az életükben, sokszor a világ megdöbbenésére egy sokkal kedvezőtlenebb, vesztesnek tűnő helyzetet felvéve. A keresztút egyik legnagyobb üzenete, Isten akaratának végrehajtása és annak legerősebb példája, mikor az isteni természetű Jézus alááll Atyjának akaratának és minden hatalma, ereje ellenére végigjár az összes megaláztatáson, megvetésen, vállalva a szenvedést és pusztulást. Hitem szerint létünk fő célja, mint Jézusnak, Isten ránk szabott akaratának végrehajtása. Mindenki szerepel a tervében, kap szerepéhez illő tehetséget, adottságot és mindenki legfőbb feladata kellene, hogy legyen ezek felismerése és használata küldetésének teljesítésében. Isten az adottságok mellett nekünk is tartogat keresztet, kereszteket. Kinek ilyet, kinek olyat, mindenki életében látunk kereszteket. A nagy kérdés azonban az, ezekkel mit kezdünk. Menekülünk előlük azt remélve, hogy csak a napos oldalon maradhatunk vagy felvállaljuk ezeket a terheket. Korunkra jellemző sikerközpontúság arra biztat, hogy hagyjuk a keresztjeinket, térjünk ki a szenvedések elől. Rengeteg példa, emberi sorstörténet azt mutatja, ha nem is tudatosan, de keresztjeink megtagadása, nem biztosít boldogságot számunkra. Látjuk azt is, hogy aki lehajol és felveszi keresztjét, nem okvetlen lesz emberi értelemben sikeres, de áldás fogja övezni őt és környezetét. Van egy szép régi mondás: Adja Isten, hogy szeretni tudjam a sorsomat! Ez az az alázat, ami Isten akarata alá helyezte életemet és ez az a hozzáállás, amivel életem sikerességét immár abban mérem, mennyiben tudtam Atyánk szándékai szerint élni.
Jézus végig szeretni tudta küldetését és vele együtt kínzóit is, imádkozva értük.

2015. március