Nem az a legény, aki üt, hanem aki állja. Tartja a mondás. Életemnek egy kritikus szakaszában egy kolléga jegyezte ezt meg helyzetemre utalva és bár nem lepett meg a közlése, mégis jólesett, hogy ez kívülről is látszik és szóra is méltatja valaki. Ha állítottak valakit valamilyen igaztalan okból pellengérre, akkor meg lehet az élménye. Valamiért a Gondviselés többször is megajándékozott ezzel a tűzpróbával. Gondolhatnák, hogy bizonyosan tettem róla, hogy így legyen, esetleg meg is érdemeltem. Annyi biztos, hogy közöm lehetett hozzá, de talán másért, mint amiért e „büntetéseket” jogosan kaptam volna. Mindenesetre mindegyik ügyben a közös az volt, hogy anélkül, hogy védekezhettem volna, úgy született meg az ítélet.
Szakszervezeti gyereküdülőben történt gyermekkoromban, hogy labdázás közben felrúgtam a közelembe kerülő labdát és továbbálltam. Még láttam, hogy visszahull a földre és távoztam valami egyéb ügy iránt érdeklődve. Este tábori sorakozón kiszólítottak, mint aki bűnös módon felrúgta a labdát a tetőre. A vezetés által rettenetesnek látszó bűn és ezért járó megszégyenítés természetesen sokkolt. Nyilvánvaló lett számomra, hogy az a bánatos labda valamikor felkerült a tetőre, aminek nem lehettem okozója, de ha mégis, akkor bizonyára a fociban lett volna szép karrierem. Lényeg, hogy esélyem nem volt, hogy kifejtsem az én történetemet. Nevezetesen, hogy a tető nagyon odébb volt, továbbá pedig olyan nagyot nem tudtam rúgni, hogy a földről ez a labda felpattanjon még az emeletes ház tetejére. Ezzel a rekordok könyvébe kerülhettem volna. Tárgyalás nélküli közítélet tárgya lettem. Ma ilyenért egy szülő elmenne a világ minden bíróságára. Akkor olyan világ volt, hogy talán nem is említettem meg otthon. Valahogy, valami átsegített ezen, pedig felnőtt fejjel is nagyon sajnálnék egy gyermeket, aki ilyenen átmegy.
Talán családi beidegződés is lehetett, ami furcsán, de segített, mikor úgy nő fel az ember, hogy kimondatlanul is az az érzése, hogy másodrendű. Ezt édesanyám kiadott káderlapja jelezte, hogy nem véletlenül éreztem így.
Más, hasonló eset, mikor a munkahelyemen arról tartottak értekezletet, hogy nem lehet velem dolgozni. Történt ez életemnek azon pontján, mikor magánéleti szerencsétlenségemből kifolyólag az irodámban laktam, nem volt se pénzem, se hozzátartozóm, se jövőm. És addig mindenkit kéretlenül segítettem ezerrel, mindenben. Az például senkinek nem jutott eszébe, hogy érdeklődjön, nem szorulok-e segítségre valamiben? Talán, ha a gyermekkori élményem nincsen, akkor meghaladta volna teherbírásomat ez a jelenet. De így, inkább egy komédiába képzeltem magam és óriásit változott az életem jó irányban a trauma hatására.
Azon gondolkozom, hogy ha valakinek nem volt hasonló élménye, meg tudja-e érteni Jézus szenvedését? Nem szimplán ártatlan volt, de mindent adott, ami Isten erejéből tellett. És meg lehetett meghurcolni. Megmenti a halandókat mindenféle testi-lelki nyavalyából, leprából, halálból feltámasztja őket és erre valami kamu dumára hivatkozva szellemtörpék megköpködve megfeszítik. És hatalma birtokában, végtelen szeretetéből és türelmével ezt meg is engedi és el is szenvedi. Ebből származhat a világi kérdés, hogy miként lehet egy vallás szimbóluma egy ilyen keresztre feszített alak? Azért, mert a való világhoz, az átlagemberhez képest ekkora nagyságot, ekkora kontrasztot senki, sehol nem tud felmutatni, mikor az isteni erő feláldozza magát a csőcselékben, értük, hogy megváltsa őket. Tud ennél nagyobb kunsztot felmutatni valaki?
Ha nyilvánosan megbélyegeznek, elítélnek valakit, az akár lehet jogos is, ennek is lehet tisztító hatása. A bűnöző sem boldog, mert gyarló tette miatt került a hírekbe. De vannak védett bűnözők és védtelenek. Vannak, akiket eltitkolnak, még ha esetleg el is ítéli őket a törvény, mondván, hogy bűnük ellenére is vannak személyiségi jogaik és nem tudhat a világ az elkövetett gaztettekről és vannak, akik ugyan ártatlanok és megvádoltattak bizonyítékok nélkül és odadobják őket a közítéletnek, ami híres arról, hogy zsigerből ítélkezik, nem ismer eljárásrendeket, paragrafusokat, hanem rögtönítélő, főleg, ha megfelelő tálalásban kapják az esetet.
Kérdezhetnénk, hol van ilyenkor Jézus, aki beszól, hogy az vesse az első követ, aki bűntelen? Arról nem beszélve, hogy esetleg csak akkor, ha bebizonyosodott a bűn elkövetése. De a bibliai idők kora, az egy másik világ volt… Az emberek még tudták mélyen, ha bűnt követtek el. Ma meg már olykor a hazugságvizsgáló kütyü is felsül, mert oly tisztának és ártatlannak vélik magukat a felszabadított gazemberek híján lévén bármilyen mércének.
Egy test tagjai vagyunk, sajnos vagy nem sajnos, de minden tagunkat szeretettel el kell viselnünk és hordoznunk, még ha ellenünk fordul is. Senki nem lehet azonban boldog, ha a közös test ellen támad, hiszen magának is árt.
2018. szeptember
Be the First to Comment