Március 15.

Számba vettem az ünneppel kapcsolatos fogalmakat, amelyekről szinte kötelező megemlékezni. Forradalom, haza, hazafiasság, hősiesség, igazság, szabadság, függetlenség, egyenlőség, jogok, testvériség, közös sors- és áldozatvállalás, stb..

Modern világunkban olyan gyorsan zajlanak a változások, hogy az ember életében több értékrendi válságot is megélhet. A jóból rossz lesz, a fehérből fekete és viszont. A mai világ még mentőövet sem nyújt, legfeljebb annyit, mint egy szakadékba zuhanó Trabantnak, nevezetesen, hogy te vagy a legfontosabb a világon. A korábbi világfordulások igyekeztek azért valami összefüggő, viszonylag logikus rendet felépíteni, amivel igazolhatják magukat vagy a szándékaikat. Ezek többnyire mindig ezer sebből véreztek, mégis arra jók voltak, hogy zászlókra írhassanak néhány kiragadott, de teljesen át sem gondolt elvet. Ma azt látjuk, hogy már ideológiai, filozófiai stratégiát sem kell állítani, mert a tömegek akarva, akaratlanul befogadásukra alkalmatlanná lettek téve az énközpontúság kitartó sulykolásával. Nem hajlandók két lépésnél messzebbre, előbbre tekinteni, hanem csak pillanatnyi ingerekre reagálva futkosnak oda vagy elfelé. Ma már a filozófusok is eltűntek a süllyesztőben, a hit által kínált több ezer éves isteni szó és emberi tapasztalat, ami a világ rendjét írja le, már a gondolkodók élvonalában sem nagyon lézeng. Csoda, hogy szótárunkban még léteznek a bevezetőben felsorolt eszmék.

Mit takarnak a mai embernek e fogalmak? A haza lassan már globálisan szitokszó, emlegetőik könnyen nacionalistáknak minősülnek. A világ rendjébe tartozik a sokféleség, istennek óriási találmánya. Sőt, a szabadságra vágyó új hullámok is zászlajukra tűzik, amíg hatalomra nem kerülnek. Aki magát, egyediségében egészségesen tudja megbecsülni, az a másikat is képes értékelni, de minimum megtűrni!

A különböző identitások, nemzetiségek különösen egy ilyen faluban jól mutatják, hogy abban a világban, ahol már lassan kihalnak a közösségszervező erők, mert mindenki magával van elfoglalva, ott különös érték a nemzetiségi identitás. A másság őrzése, ápolása, helyes viseletének megtanulása, a másik tiszteletével, nem csak a saját csoportjában építi a közösséget, de másokkal is, sőt, azokkal, akiknek nincsen felismert vagy vállalt identitásuk.

Aki érdeklődik a világ örök rendje iránt és védelmébe veszi a haza eszméjét, halkan emlékeztet, hogy nem véletlenül vagyunk a világon, dolgunk van ott és nem véletlenül vagyunk ott, ahova születtünk, egyediségünkben, másságunkban. Vágyaink, félelmeink elkergethetnek szülőhelyünkről, ettől még van hazánk, amit könnyen elveszíthetünk, ha nem vigyázunk rá, éspedig nem csak a valóságban, hanem mindenekelőtt a szívünkben! Látszólag boldog világpolgárok szaladgálnak a világban és értetlenül néznek azokra, akiknek van hazája, amelyért akár életüket is adnák.

A haza kapcsán átevezhetünk a hősiesség fogalmára is. Történelmünk igazán gazdag az egyéni és közösségi hőstettekben egyaránt. Különösen a közösségi hőstettek említésre méltók, mikor már lassan közösségek sem léteznek, jó esetben csak egyéni hőstetteket látunk. A 48-as példa különösen jó a sokféleség, a haza és közösségvállalás bemutatására, csak emlékezzünk meg az aradi vértanúk változatos származásáról. Mennyi különböző nemzetiség, kultúra, gondolkodás volt képes megtartva feladni másságát egy közösségi ügyért! Ma már egy családban is ritkán látunk közösséget.

A közösségépítés nehezen megy manapság, mikor 10 millió igazságharcos és ítélkező országában élünk. Mivel nincsen közös értékrend, nincsen közös hang, megértés, sőt azt halljuk, hogy a világban rengeteg igazság létezik, miért is lenne megértés? Igen gyakran még a legeltökéltebb igazságharcosok is elismerik, hogy senki nem lehet biztos a maga igazában, mégis folyamatosan lengetik pallosaikat, botránkoznak és ítélkeznek.

Szabadság. Mikor olyan téveszmékkel birkózunk, hogy ismerjük az igazságot, akkor miért gondoljuk, hogy fogalmunk van a szabadságról? Azt teszünk, azt gondolunk és mondunk, amit akarunk? Sokaknak még a saját akarata is kérdőjeles, hiszen a pillanatnyi információk és főleg érzelmi impulzusok határozzák meg azokat. Mikor aztán egymásnak azt kívánjuk, hogy teljesüljön minden vágyad, annál nagyobb átkot nem is tudok elképzelni. A mai, jóléti társadalmak emberei „szabadságuk” rabságát nyögik.

Minden idők legnagyobb jólétében él a világ töredéke, egyéni jogait törvények milliói biztosítják. Szabadság az, hogy nem köt a hazaszeretet, nem köt a felelősség, nem köt a másik iránti szolidaritás, együttérzés, nem kötnek az anyagi korlátok? Általában nem köt az elköteleződés?

Nem értjük, miért depressziós ma már kicsi, felnőtt és öreg. Gondolkozzunk el rajta, az anyagi jólét, az ideológiai szabadság történelmi tetőfokán szorongásai fogságában vergődnek milliók! Egy rettegő, szorongó ember mikor fogja áldozni életét bármiért is? A vízben fuldokló mit tud lendíteni a világ kerekén? Az Ószövetség óta ismert, hogy anyagi jólétünkkel együtt nem, hogy boldogságunk, szabadságérzetünk növekedne, de pont az ellenkezője történik. A boldog lelki szegények sem attól boldogok, mert idióták, hanem mert nem hordozzák a javak, vágyak és félelmek millióit, amelyek alatt leroskadnak a lélekben gazdagok. Torz szabadságképünk megakadályoz abban, hogy szabadok legyünk és boldogok minden eddiginél nagyobb jólétünkben, amit éppen iparkodunk lerombolni.

Közben boldogok, akik életüket áldozhatták hazájukért, nemes ügyekért, akik mindenüket odaadhatták szeretteikért, akik elköteleződtek valamilyen dicstelen, megalázó, vert szerepben? Hogy van ez? Uram, mondd, hogy van ez?

Emlékezzünk a gazdagokra és boldogokra, akik oly gazdagok és boldogok voltak, hogy abból arra is futotta, hogy életüket másért adják!

Szabadságunk korlátai nem a külvilágban vannak, hanem bennünk. A jóra vagyunk hivatva és abban mindig van mozgásterünk. Adni mindig van mit, kapni ritkábban. Aki a forrásnál lakozik, annak mindig van mit adni, mégsem szűkölködik. Akik szerezni akarnak, azoknak nincsen feleslege. Korlátai annak vannak, akik csak szerezni akarnak. Nekik csak az a törvény az igazságos, ami őket szolgálja, jogait biztosítja bármire és ami védi őket bármitől. A jó számukra attól jó, hogy nekik jó, a rossz meg attól, amitől nekik rossz. Errefelé lenne a szabadság?  Boldogok, akik a börtönben is megélhetik szabadságukat, szegénységben is gazdagok és a megaláztatásban is megdicsőülnek.

Kinek van nagyobb szabadsága, mint aki életét oda tudja adni valamiért?

Egyenlőség: ez az ember legnagyobb rosszul értelmezett illúziója, mikor a világ a sokféleségre épül és mekkora tömegekkel hitették el ezt! Egyenlősdiről beszélhetünk legfeljebb. A valódi egyenlőség szemünk elől el van rejtve, ami egy lehetőség, hogy a sokféleség dacára mindenki boldog és értékes ember legyen, de azt kívülről semmilyen társadalmi rend által nem lehet elintézni. Aki ebben segíteni tudna, annak hátat fordítottunk és mi ítéljük meg mi a jó és mi a rossz. Egykoron az igen változatos közösségek pont a közösségekkel kapcsolatos értékekben való osztozás, az egymás elfogadása alaptétele miatt védettek voltak a toleranciára hivatkozó kisebbségi törekvések ellen, amelyek az egész társadalomnak akartak diktálni egy részigazságocskára hivatkozva.

Igazságosság: az igazságról fogalmunk sincsen legtöbbször, de az igazságosságra van egy egyszerű útmutatásunk. Ne tégy olyat mással, amit magadnak nem akarnál! Ennyi. Ehhez nem kell jogi diploma és filozófiai doktorátus az igazságból.

Végül felemlegetném a harctéri, sokat és méltán megemlékezett hőstettek mellett, azokat a közösségi áldozatokat, mikor egy ország derékhada állt fel egy vesztett forradalom vagy háború után. Akik nélkülözésben, jogokat, becsületeket, javakat elveszítve a legmélyebb megaláztatásban tartottak ki itthon maradva, sokszor egyéni boldogulásukat feladva és nem egyszer még életüket is kockáztatva, hogy porba taposott hazájukat felemeljék.

Fájdalmas, mikor az utódgenerációk nem ismerve sem a hősiesség, sem a haza fogalmát, még le is nézik szülőhazájukat, mert szegényebb, kevésbé csillogó, romos és kopott és felnéznek azokra és csatlakoznak is oda, ahol nem ismerik az igazi mélységeket. A mi nemzedékeink többször is megéltek ilyeneket és értetlenséggel találkoznak a világban hazaszeretetük miatt, hiszen ez csak nekik érték, mert nekik kellett érte áldozatokat hozni. Telnek, múlnak a korok és beigazolódik a világ rendje, hogy elbuknak a hatalmasok, a kevélyek, a gazdagok és lassan irigylésre méltókká válnak szemükben az évszázadokon keresztül rabolt, taposott, lenézett és lealázott kis népek.

Isten áldd meg a magyart!

2024. március