Általában nem tartom jó és egészséges dolognak, ha az ember mindenhol a negatívumokat, a rosszat keresi, mert azok fogják kitölteni életét, márpedig kinek tesz az jót? Néha azonban érdemes körülnézni a kevésbé rózsaszínű szemüvegünkön keresztül. Mint kutató és ismereteket rendszerező elmében, egyszer csak az ötlött fel bennem, hogy mi is lehet, ha van egyáltalán közös a legtöbb emberi problémában. Persze, ilyen hiú reményeket nem érdemes táplálni, azonban érdemes kísérletet tenni ebbe az irányba. Először is, rendszerezzük, kategorizáljuk a lehetséges gondokat.
Rögtön érdemes azon is elgondolkodni, hogy egy gond, probléma mitől számít annak? Bizonyos dolgok léte, nem léte alapból gond vagy onnan kezdődik, miként állunk hozzá, azaz nekünk problémát jelent-e? Ezt fontos mindjárt a legelején leszögezni, hiszen ha így vesszük, a nehézségeket csak akkor értelmezhetjük, ha számunkra azokat egyáltalán annak minősítjük vagy érezzük.
Visszatérve az osztályozáshoz, hirtelenjében három fő kategória ötlött fel bennem. Az embernek magával, embertársaival és az anyagi (természeti) környezetével kapcsolatos problémáinak köre. Nem mondom, hogy minden bajos dolgunk besorolható ezekbe az osztályokba, de szerintem a legtöbb talál magának itt gazdát. Az is a tévedés kis kockázatával megállapítható, hogy egyes problémáink egyszerre akár mindhárom kategóriába is besorolhatóak.
Más irányból, a közismert mondás úgy tartja, baj ritkán jár magában, ami szintén elgondolkodtató, mert eléggé bevált előítéletnek számít és amit többnyire úgy értelmezünk, hogy az egyik baj forrása a másiknak. Utalhat azonban arra is, hogy közöttük, akár keletkezésük oka között egyéb összefüggés is lehet. Különösen akkor tippelhetünk erre, ha a negatív események között egyáltalán semmilyen ok-okozati összefüggés nem állapítható meg.
Áskálódjunk csak egy kicsit ezekben a kategóriákban. Mi bajunk lehet magunkkal? Józan ésszel az ember igyekszik, hogy jó kapcsolatban legyen magával, azonban ez nem biztos, hogy annyira nyilvánvaló dolog. Sokaknak lehet önértékelési gondjuk, lehet esetleg bűntudatuk, olyan ügyek, melyek miatt elégedetlenek magukkal. Vagy éppen beteg és öregnek érzik magukat.
Mi gond lehet másokkal? Nem szeretnek vagy éppen szeretnek. Bántanak, irigyek, rosszat tesznek vagy csak rosszat kívánnak nekünk. Vagy mindezt éppen csak így véljük, de az is pont elég, hogy nehézséget okozzanak emberi kapcsolataink. Vagy éppen fordítva, mi érzünk hasonlóképpen másokról.
Mi lehet a baj a környezetünkkel? Legyen az természeti vagy éppen tárgyi környezet. Elvileg utóbbira nem nagyon lehetne panasz, mivel az emberi történelem során nem volt olyan generáció, ami ennyire ki lett szolgálva a tárgyi környezetében. Ötzinek, a gleccserbe fagyott ősünknek volt egy kőbaltája, egy tarisznyája szerény öltözékén kívül. Ma, ha elmegyünk az árnyékvilágba, szegény örökeseink hosszas lomtalanításra vannak ítélve. Mégis mindig bajunk van. Hideg van, meleg van. Esik, nem esik. Nő a fű vagy éppen nem nő. Gazos a kert, randalíroznak a poloskák. Messze van valami vagy éppen túl közel. Kicsi az autó, nagy az autó. Sokat fogyaszt vagy lassan gyorsul.
Szerencsémre itt most hirtelen ki is fulladtam a negatívumok sorolásában, amit nem is bánok, nem kívánom fejleszteni ezen képességemet. Ez is pont elég ahhoz, hogy visszakanyarodjunk oda, honnan vannak a gondjaink, hova lehet őket visszavezetni?
Csak szerényen jegyzem meg, ha régen valaki beszélni akart távoli rokonával, akkor vett egy mély lélegzetet, útra kelt és három hétig utazott. Ma, ha lemerül a telefonunk vagy elhagyjuk, kétségbeesetten kapkodjuk a levegőt. De nem ebbe az irányba akarok kanyarodni, mert azért minden kornak meg volt a maga baja és minden korban vannak emberek, akik látszólag probléma nélkül éltek, mások meg egyik katasztrófából a másikba zuhantak.
Számos gondolatmenetben ütköztem abba, hogy minél jobban erőlködünk a problémák, ha tetszik a szenvedés elkerülésére, annál több bajt csinálunk magunknak.
Sokan küzdenek a rossz, a gonoszság ellen a világban, olyan dolgok ellen, amelyek nekik problémát okoznak vagy többeknek vagy éppen az egész társadalomnak (vagy éppen csak úgy vélik). Itt eszembe jut az átkos rendszerből egy ilyen aktivitás: a békeharc. Voltak már, akik több szellemességgel pellengérre állították ezt a szót vagy ideát. Az idővel ez a szó egyre abszurdabb, egyre inkább kilóg a lóláb, mennyire képtelen dologról van szó. Olykor maga az eszköz meggyalázza a kikiáltott célt.
Másik oldalról, ki hivatott eldönteni mi a jó, mi a rossz? Az emberi törvényeket emberek hozzák. Egyiknap beírnak egyet, másnap kihúzzák a nagy könyvekből. Miként ítélik meg éppen a korok, divatok. Mondok egy nagyon kemény példát. Hazaárulás. Régen is homályos fogalom volt ez számomra, mert az ember rengeteg módon elárulhatja a hazáját, nem is mennék ennek részleteibe. De az feltűnt, hogy ezzel a szóval nagyon régen nem találkozom. Érdekes lenne, hogy a mai ember mit gondol erről? Úgy tűnik, hogy a törvények is legalább annyira szubjektívek, hozzáállástól és hangulattól befolyásoltak, mint az, hogy nekünk mi a probléma, azaz, nekem mi a rossz?
Most már elárulhatom, hogy gondolatsorom végén hova jutottam. Úgy vélem, Isten hiánya okozza életünkben a legtöbb problémát. nagyjából ide tudom minden gondunkat visszavezetni. Az ember minél inkább a technikában, tudományban és törvénykezésben keresi problémáinak megoldását, annál messzebb kerül Istentől és annál mélyebben keveredik a gondjaiba.
A játék kedvéért, vegyük sorra a viszonylag kevés problémát, amit felsoroltam, mit gondolok ezekről, ha Istennel együtt próbálom a helyzetet megítélni.
Tapasztalataim szerint magunkkal akkor tudjuk a legjobb viszonyt ápolni, ha Isten társaságát keressük. Ő rávezet magam elfogadására és szeretetére és egyedül Ő képes enyhíteni lelkiismeretünkön, sem más ember, sem gyógyszer, csak az Isten előtti megbánás. Szintén Ő az, akin keresztül magunkat (és persze másokat is) képesek vagyunk értékelni és elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk és elhordozni magunk és mások hibáit, fogyatékosságait, amelyek éppen olyan fontosak, mint erősségeink. Szintén Isten az, aki segít megismerni magunkat és másokat, megtalálni szemünkben a szálkát és kihúzni is. Gyengeségeinkben, elesettségeinkben, betegségeinkben is, aki megélte, az hirdesse bátran, mit adott Jézus?
Emberi környezetünk, szinte elviselhetetlen is lehet Isten nélkül. Vele azonban elfogadunk, megbocsátunk (miként magunknak is) és szeretni tudunk akkor is, ha az illető emberi szemmel arra nem méltó. Sokat mondó annak a példája, aki életéből elfogytak az emberek, roppant érdekes módon 1-2 barátja maradt csak és azok hihetetlen véletlenségből, de történetesen vallásosak.
A természeti, dologi világgal való sok bajunk közepette pedig álljunk meg, ha mindezen csoda a világban eltörpül a velük kapcsolatos problémáink mellett, akkor tényleg távol lehetünk Istentől.
2019. március
Be the First to Comment