Nem tudom, hogy ismerős-e az az érzés a kedves Olvasónak, hogy keresek valamit, hiányérzetem van, egyfajta éhség vagy szomj, ami időről időre felmerül? Most nem arra gondolok, mikor a reklámok, akciók ráébresztenek, hogy is tudtam valamilyen kacat nélkül élni eddig? Tele vagyunk ilyen mindennapi betevő kívánságokkal, ambíciókkal és úgy tűnhet életünk, mint egy folyamatos rohangálás azért, hogy a sorban álló és egyre ránk törő vágyakat elérjük, kipipáljuk. Aki naplót vagy a bevásárlásairól listát ír, de legalább a nagyobb beszerzéseket feljegyzi, annak ez tisztán látszik. Aki ezeket nem tartja nyilván, az bizony ledöbbenne, ha visszafelé egy évre megnézné a folyószámláján, mennyi és milyen, a normál szükségletekhez képest egyedi vásárlást bonyolított. Ennek én is szenvedő alanya vagyok és nem mindig kerekedek felül. Komoly munkát jelent az önmegtartóztatás, már ha nem az anyagi korlátok tartanak vissza. A böjtre ajánlok egy kis vásárlási diétát, ami korunk emberéhez illő, igen modern önkorlátozás lehet. Persze mindig van magyarázat, miért múlhatatlanul szükséges az adott cikk vagy itt a soha vissza nem térő leárazás, azonban ezt érdemes próbára tenni. Bizonyára mindenkinek van pár jópofa kis kütyüje, szerszáma, cuki ruhadarabja, ami roppant szükségesnek tűnt a vételkor, mégis valamiért egy fiók vagy ruhásszekrény mélyén kötött ki minimális használatot követően.
Csoda, ha a vágyak és kielégítésük versenyében nem jut figyelem az igazán mély vágyakra, szükségletekre? A reklámok sem arra nevelnek, hogy tartsuk magunkat vissza, fontoljuk meg és rangsoroljuk szükségleteinket, ne kapkodjuk el a rendelést, ne rohanjunk a boltokba. Itt gondolhatunk azonban olyanokra is, amit nem tudunk kapásból megvenni, mert bizony kuporgatni kell rá hosszabb, rövidebb ideig. Ez sem probléma, hiszen bármihez rögtön kínálják a kiváló, visszautasíthatatlan hitelmegoldásokat is. Vegyük meg hamar, spórolni ráérünk utólag, de nehogy már visszafogjuk költekezéseinket, álmainkat! A hitelt egy nem feltétlenül alapvető dolog esetében igen nagy luxusnak tartom. Még a kamatmentes részletfizetés is veszélyes, mert ott is olyan pénzt költ el az ember, ami még nincs meg, jövőbeni pénz, amiről nem lehet tudni, hogy abban a jövőben mire kellene ezerszer inkább, mint az aktuális beszerzés. Utoljára akkor tudtak kölcsönnel elcsábítani, amikor olyan ajánlatot tettek, hogy egy minimális, szinte formálisan felvett kölcsönnel olcsóbban juthattam valamihez, mint készpénzért. Bolond világban élünk, mert valóban így volt. Ez sem volt ínyemre. No, de kanyarodjunk vissza a vágyakhoz és kipipálásukhoz. Sokan lemondanak a hosszútűrést igénylő vágyakról, mert a mindennapokat pontosan jól kitöltik a folyamatosan felbugyogó könnyebben kielégíthető vágyak sorozatai.
El tudunk képzelni olyat, hogy mindezt a roppant fontos elérendő valamit elengedjük egy kicsit? De hivatkoznék mindenkinek az ifjúkorára, mikor hatalmas, de sokszor nem pontosan megfogalmazott elvárással néztek a jövőbe? Az én ifjú koromban még azért nem volt ennyire lehengerlő a fogyasztásra kényszerítés. Meg tudott fogalmazódni bennem olyan, hogy sok minden érdekel, van már számos vágyam, de még mindig van kapacitásom arra, hogy mi lehet az, ami még ezeknél is különb? Nem gondolom, hogy minden gyereknél felmerül a tanulsága annak, hogy ha a rettenetesen kívánt játék egy hét után az ágy alatt végzi. Még felnőttekre sem jellemző. Akkor mi a baj? Csalódtunk valamiben? Becsaptak minket, nem az a játék, aminek látszik? Az esetek többségében a tárgy semmit nem változott, semmiben nem tér el a hirdetett tulajdonságaitól, egyszerűen csak bennünk hunyt ki valami.
De mondok egy durva példát, ami talán elgondolkoztató lehet szintén. Vásároltak már tele egy bevásárlókocsit, nem? „Hétköznapi” bevásárlásra gondolok. Egy hosszú hétvégére vagy ünnepre készülve. Meddig emlékezünk rá? Pedig elégedetten és boldogan toltuk ki a kocsihoz. Csináltak már ilyen bevásárlást nem maguknak, hanem valakinek vagy valakiknek, esetleg rászorulóknak? Erre sokáig emlékezni fognak, mert tudatunkban ez valami egészen más bugyorba kerül, mint az, amit magunk ettünk, élveztünk fel. Egy ilyen apró példa éreztetheti, hogy milyen vágyakra kellene figyelnünk, melyek azok, amelyeket kielégítve nem a közömbösség, üresség marad, ami csak azt jelenti, hogy a vágyat kioltottuk, viszont tőle sem többek, sem boldogabbak nem lettünk.
Nem véletlen, hogy idősebben, elesettebben vágyaink már arra kezdenek figyelni, hogy egészség legyen, kevés fájdalom. Ez sokszor már elég ahhoz, hogy olyan kívánságaink jelenjenek meg, jussanak szóhoz, amelyek tényleg életet és vigaszt adnak. Ezek nem csak az időseknek fontos. A fiataloknak teljesebb és boldogabb, mélyebben megélt életet adhatnak. Ha az anyagiakban való takarékoskodás is nagy célokat válthat valóra, így a lelki javak felhalmozása mekkora kincseket adhat? Boldogok, akik idősen, elesetten találják meg e kincseket, de azok milyen boldogok, akik ezekkel élik le életüket!
2019. március
Be the First to Comment