Tiszavirág

A népek folyton időhiányban szenvednek, rohanó világot, felgyorsult életet emlegetnek. Miről beszélünk? Látok szaladgáló embereket, akik nem tudnák megfogalmazni röviden, hova is a sietség, de szívük szerint egyszerre a négy égtáj felé. Hányszor halljuk a panaszt, hogy egyszerre több helyen is kéne legyek. Ha megkérdezem, mi az életük célja, akkor elővesznek egy végtelen listát. Ha választani kéne, mi ebből a három legfontosabb, nem tudnak mit mondani, mert ilyen még nem merült fel, mert minden módfelett fontos. Teljesen felkészületlenül találkoznának az aranyhallal, aki pedig azonnal teljesítené három kívánságát. Szoktam tanácsolni embereknek, hogy készüljenek ilyen helyzetre. Van sejtésem, mit gondolhatnak rólam.

Az időhiányban szenvedőknek ajánlom, kérdezzék meg a tiszavirágot. Egy földi napjuk van, amit iszonyatos hatékonysággal töltenek legfontosabb céljukra törve: küldetésük beteljesítésére, ami egyben a végtelen boldogságot is jelenti. Lehet mondani, hogy ez genetikailag programozott viselkedés és cél. Az embernek is van valami beprogramozva, ami kissé magasabb szintű dolog, mint a fajfenntartás, bár ez sem látszik ma már túl nagy jelentőségűnek, ki is halunk, ahogy kell. Ebben a tiszavirág már leköröz minket, mint aki jobban tudja a fontosat. Ők még itt lesznek a földön a sikeres stratégiájukkal, mire az ember, már csak egy futó lidérces álom marad. Legalábbis, ha rajtunk múlna, de szerencsére nem az ember fújja a passzátszelet, bár mindig ezt gondolja rendszeres csalódásai ellenére.

Azért a tiszavirág sem a semmiből pattan elő és hajtja végre versenygyakorlatát. Három évig készül erre a nagy napra. Nekünk sokkal több idő áll rendelkezésre, mert sokkal nagyobb feladatunk van. Ez igazságtalanság? Nos, a tiszavirág is megkap minden talentumot, hogy a megadatott idő alatt felkészüljön és mi is! Oly gazdag készségtárat kapunk, amitől könnyű kísértésbe esni, hogy ne arra használjuk, amire tanítottak valamikor, mert valamikor mindenki tudta, mi is a célja. Az a cél feledésbe merült, mert a világ felkeltette étvágyunkat ezer csábítással. A rovarvilágban is vannak paraziták, amelyek a lárva fejlődését tévútra vezetik és a bábból végül valami teljesen más, undok szörnyeteg jön elő a pillangó helyett.

Arra törekszünk, hogy minél tovább éljünk és abba minél több dolgot belegyömöszöljünk, mint élvezetet és elérendő célt, amiből annyi van az emberek előtt, hogy három élet is kevés lenne. Szegény tiszavirág, ha lárva korában tévé reklámokat nézett volna, vajon mit kezdene az egy napjával? Hányadik órában jönne rá, hogy eltévesztette az irányt, minden hirdetett célt nem tud elérni és ha még nem feledte el teljesen az igazi célját, az válik egyre esélytelenebbé. Vagy soha nem jönne rá, hogy megvezették, eltérítették a céltól, a küldetéstől és a neki szánt teljes boldogságtól?

Állítólag, még a verébre is gondot fordít valaki, talán még a tiszavirágra is, hát még az emberre, akire vár a legkülönlegesebb feladat.

Az ember, mégpedig minden ember, oly különösen van az összes szükséges tehetséggel felvértezve, hogy ha akarja, sőt, ha engedi, szinte bármikor célba érhet és akkor teljesen értelmetlenné válik az életének hossza, mert annak a sikere, beteljesedése a cél elérésétől függ és nem hosszától és főleg nem az abba beleszorított mindenféle haszontalanságtól. Ehhez nekünk nem mindenféle nehezen teljesíthető és sok készséget igénylő feladatot kell találni és elvégezni, hanem megengedni valamit! A cél a megengedésben van, nem a harcban, szerzésben, a végtelen utazásokban, felfedezésekben, amelyekhez rendeljük megadatott képességeinket. Ki gondolná, hogy ehhez az egyszerűnek látszó feladathoz mennyi készség kell beépüljön az emberbe? De ha megpróbálnánk ezt az engedést, kiderülhet, hogy nem is olyan egyszerű. Könnyebb Góliát fejét levágni, felmenni a Holdra.

2025. április