Mióta a modern ember (gyakran használom ezt a kifejezést, ami nem biztos, hogy kedvező jelző), levetette magáról a vallás „béklyóit”, végre vágyainak nincsenek korlátai, szabadon teheti azt, amit akar, pontosabban, amihez lehetősége van. Itt akár már el is akadhatunk, mivel legtöbbeknek csak vágyai határtalanok, lehetőségei kevésbé. Pedig elhitették velünk, hogy nekünk minden jár, bármely vágyunk megvalósulásához alanyi jogunk van. Ezzel már garantált is a boldogtalanság, békétlenség, hiszen töredékünk az csak, aki minden vágyát eléri (és ellentmondásosan, nem biztos, hogy ők lesznek a boldogok). Egyszer végzős hallgatókat valaki úgy búcsúztatta, hogy váljék valóra minden álmuk. Ezt kötelességemnek éreztem helyesbíteni, hogy ilyet csak ellenségeiknek kívánjanak! Nem biztos, hogy ez így magában megfelelő útravaló volt nekik, de talán elgondolkoztató, hogy felmerülhet-e a kérdés, hogy melyik verzió a gyümölcsöző. Na, de térjünk vissza oda, hogy a felvilágosult embert nem terhelik lelkét nyomorító korlátok, szabályok.
Valóban szabadságunkat fojtogató börtönvasakról van szó? A tenger alatti cápa megfigyelő ketrecekre gondolok, kinek jutna eszébe rázni a vasakat, hogy ki akar szabadulni, engedjék azonnal ki? Talán még a klausztrofóbiások is meggyógyulnának egy ilyen ketrecben, ami körül vérszomjas fenevadak keringenek. Gyakran emlegetik, hogy a vallás, Isten törvényei megnyomorítják az ember lelkét, indokolatlan, megbetegítő bűntudatot terhelve rá. Gondoljuk át, nézzünk körül életünkben, bizonyára látunk bűnöket, még ha a törvényeket nem is tiszteljük, de azért sokan valahol tudják, hogy mi a tilos. Valóban csak a vallás és Isten, ami megnyomorítja azokat, akik bűnökkel élnek? Szinte mindig lehet látni egyben a büntetést, a következményeket és a szenvedést is.
Be kellene látni, hogy Isten törvényei nem az Ő feltételezett önkényuralmának a jelképei. Jóindulatú tanácsadásai, amivel a tudásával nagy gőggel bánó embert hivatott védeni, hogy ne legyen bűnei következtében húsába maró szenvedések áldozatává. Ezek a törvények elsősorban nem korlátoznak, hanem védenek, magunkkal és másokkal szemben. Tengerentúli műszaki eszközök használati útmutatói olykor vaskos kézikönyvek, amelyek döbbenetesen kevés információt tartalmaznak a tényleges használattal kapcsolatban, végtelen a listájuk azonban arról, hogy mit ne tegyünk az adott készülékkel: ne nyeljük le, ne dugjuk az orrunkba, ne dobjuk tűzbe, ne akarjuk feltörni, satöbbi. Teszik ezt azért, mert ha a gazdag fantáziájú kedves felhasználó kitalál valami nem rendeltetésszerű használati módot, amivel saját épségét veszélyezteti, akkor joggal fogja perelni a bíróságon a gyártót, hogy nem hívta fel rá a figyelmet, hogy például ne nyelje le, vagy ne húzza a fejére.
Istent vagy helyi képviselő intézményeit vajon nem citálták még bíróság elé, hogy nem hívták fel a figyelmet valamire, hogy mit ne csináljunk, mert bajunk lesz belőle? Hasztalan perelnének, mivel Isten minden lényeges útmutatóval ellátott minket. Ez csak az ember műve, hogy törvényeit addig magyarázta, finomította, specifikálta, hogy azután senki nem ismer rá az eredeti szabályokra. Ez a jószándékú igyekezet oda vezetett, hogy ma a lopás például igen nehezen definiálható bűn. Ennek az a világi haszna, hogy minden bűn alól van felmentés, csak a jogi útvesztőket ismerő szakember kell hozzá, hogy akkorát ködösítsen a paragrafusokból, hogy a bűnüldözők szemét elhomályosítsa. Ettől a bűn még bűn, égi törvényeket ember alkotta jogszabályok nem semlegesítenek. Törvény előtt maradhatunk tiszták, de Isten, a lelkiismeretünk előtt és a közösség ítélete előtt nem okvetlenül. Láttunk már ilyet, nem?
Régi Isten ábrázolási mód, a büntető Isten. A bűnök következtében előálló következményeket, szenvedést, Isten büntetésének értelmezték, értelmezik. Felületes szemlélőnek ez így tűnhet, de hát ez inkább olyan, hogy Istent elhagyni olyan, mint az űrhajóból kiesni a hideg, életellenes világűrbe. Azért gondolom így, mert az Istent elhagyók bűneikben és szenvedéseikben bármikor megnyomhatják a vészcsengőt és kiálthatnak az Úrhoz, sosem maradnak válasz nélkül. Mászkálhatunk sötét szobában, szorongva, bukdácsolva, törődve, zúzva. A lámpát kell csak felkapcsolni, csak a fényt kell beengedni. A sötétség és vele járó szenvedés nem büntetés, az a fény hiánya!
Lehet-e szenvedni a törvényektől? Persze, ha valaki nem fogadja el, hogy azok minket szolgálnak. Lehet jobban tudni, hogy mi jó nekünk. A buzdítás a törvények kerülésére olyan, mint a kígyó sziszegése a Paradicsomban. Arra csábít, hogy forduljunk el Teremtőnktől és vegyük kezünkbe életünk és világunk szabályozását. Boldogságot hozott-e az első emberpár „kiszabadulása” a Paradicsomból?
Bocsánat a hasonlatért, de egyik fő szakmám a baromfitenyésztés, ott látom a jó példát. A csibe a melegítő hőforrás környékén szaladgál, keresi enni-innivalóját. Ha messze kerül tőle, fázik, tudja, hova kell visszaszaladnia. Ez nem csak azért jó, mert mindig meg tud melegedni ha szüksége van rá, de arra is, hogy megtanulja, mi a teendő, ha fázik, ha szenved, tudja, hol keresse a vigaszt. Vannak persze olyan csibék, amelyek túl messzire tévelyednek és ezek könnyen kihűlhetnek, elpusztulhatnak.
Oktalan naposcsibeként szaladgálhatunk földi életünkben anyagiaktól elhomályosított értelemmel keresve a javakat, boldogságot, de ha Istentől, a mi hő- vagy fényforrásunktól túlságosan eltávolodunk, minket is a hideg és kihűlés veszejt el, ha nem találunk időben vissza hozzá.
Haszontalan-e az ember eltévelygése Istentől? Sokat halljuk, mennyire szeret minket Isten, jósága milyen végtelen, akkor miért is tehetett az első emberpárral ilyet? Egyszer egy előadás kapcsán elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha a kígyó kísértésének nem engedett volna Éva és Ádám. Bizonyosan ők és leszármazottai nem kevés szenvedéstől mentesültünk volna. Viszont felmerül a kérdés, hogy ugyan mivel lettünk volna különbek Isten összes egyéb teremtményétől? Csak mert az ő alakjára formált minket? Nem elkerülhetetlen-e a bűn Istenhez való megtéréshez? Hány szent volt elvetemült bűnös? Hány csodaszerű megtérés volt a legmélyebb bűnökből? Jézus elleni egyik fő kifogás volt, hogy hitvány emberekkel keveredett folyton. Természetesen ezek a történelmi bűnösök nem önmagukban, önerejükből tértek meg. Többnyire bűnüket hordozva találkoztak Isten hatalmával, irgalmasságával és szeretetével. Mint a komisz kölykök, mikor lelepleződnek bűnükkel valaki előtt, aki náluk jóval hatalmasabb, erősebb és játékszerként bánhatna velük. Mégis, ha irgalmasságot, megbocsátást és szeretetet kapnak, akkor jó esély van a „megtérésükre”.
A „modern ember” nem kap Tízparancsolatot, nem kap kisdobosok 6 pontját és még úttörők 12 pontját sem. A hatályos törvényhalmazt ugyan ki ismeri, kit érdekel? Más direktívák között nőnek fel fiataljaink. A fogyasztáshoz, a szükségletek legteljesebb kielégítéséhez, a boldogsághoz való jog parancsolatában. De ez is a dologi javakat érinti. Idővel a szeretet hiánya is fel fog nekik tűnni, de ezt is maguknak kell felfedezni.
2016. január
Be the First to Comment